Kötelező papi cölibátus
Reagálva ezekre:
- A brazil papok alternatívát akarnak a cölibátusra
- Világhírű svájci teológus fellépése a cölibátus ellen
- Házasodhatnak majd a katolikus papok?
No, lássuk csak, hogy is állunk ezzel?
A Szentírásban az Egyház elöljárói házasok voltak, ki is van kötve, hogy aki püspökségre törekszik, legyen szíves egyszer házasodni. Hogyan változott ez meg?
Mikor jelent meg a cölibátus?
Egyháztörténelmi ismereteim szerint a sivatagi szerzetesekkel, akik megelégelve az államvallássá lett kereszténység hitbeli és erkölcsi fellazulását „kivonultak a világból”. A cölibátus az ő életmódjuk volt. A szerzetesek – a nyugati, latin Egyházban – akkor lettek igazán elfogadottá, és akkor terjedtek el, amikor közösségbe szervezte őket Szent Benedek. Tehát a cölibátust is közösségi életformaként fogadta magába az egyház.
A felszentelt egyházi szolgák, vagyis papok úgy kerültek kapcsolatba a cölibátussal, hogy a szerzetesek közül egyre többen léptek be ebbe a szolgálatba, egészen addig, míg a papok többsége szerzetes is volt. Így nem volt nehéz a váltás, hogy minden pap egyben a cölibátust is meg kell tartsa, mert a kettő összefonódott.
Kérdés
Jó dolog e papjainkra szerzetesi életmódot húzni szerzetesi ház nélkül? Így a szerzetesnek nevelt papjainkat valójában magányos életmódra nevelik. A magány nem Istentől való, ő közösség. Így se papi szolgálatát nem tudja ellátni, de szerzetes sem lesz.
Most mi az ábra?
Az, hogy teológiailag világos a helyzet, de az Egyház nem érett a változásra: Félelem attól,
- hogy ha most törölnék el a kötelező cölibátust, a már felszentelt papok – akik természetesen nem oldhatók fel e kötelék alól – tömegével hagynák el a szolgálatot, mert identitásválságba kerülnek,
- és a felszentelésre kerülők pedig – akik szintén tömegével lennének – olyan változásokat is hoznának, amire nincs szükség (mint a II. Vatikáni Zsinat utáni nagy felbolydulásban).
Nehéz helyzet. Én nem lennék pápa. Ha tétlen vagyok, az egyik párt kívánja a fejem, ha belekezdek, a másik elégedetlen párt távolítana el.
Konklúzió
Szerintem nem az egyházi vezetésben van a probléma. Hanem az Egyházban, amely nem tudja befogadni a változást. Ha vezető lennék, nekem is az lenne a feladatom, hogy fenntartsam a rendet. Csak az igazán karizmatikus vezetők mernek olyan változásba belekezdeni, amelyek megingatja a vezetésük alatt állók rendjét.
És csak a hívő szentek mernek belekezdeni ebbe úgy, hogy tudják: nem fogják tudni befejezni, mert nem élnek odáig. Na, ezért tartom szentnek XXIII Jánost, aki tudta hogy halálos beteg és összehívta a II. Vatikáni zsinatot. Ez nem volt ésszerű és bölcs. Egyik cégvezető sem merné megtenni. Ez isteni út volt. Ilyen pápa fog belekezdeni a kötelező cölibátus megoldásába.
Szentlélek Úristen, tedd meg ami rajtad múlik, és adj erőt ahhoz, és annak, akinek cselekednie is kell, hogy akaratod teljesüljön.
Új hozzászólás