Ugrás a tartalomra

Gellért blogja

Az igazgató elvesztette a kalapját

Nemrég a NET Ministries Ireland volt Szegeden a Karolinában egy lelki napot tartani. Nagyon szuper volt. A fiatalok vették az adást. Egyszerű volt, módszertanilag nem volt sziporkázás, csak egyszerűen működött. Ez volt a kezdő játékuk:

Az igazgató elvesztette a kalapját

Leírás:

FreeShow v1.1.5

Ma kijött a FreeShow 1.1.5-ös verziója, amiben van egy hibajavítás, ami akkor is lehetővé teszi az OpenLyrics állományok importálását, ha a fájl tartalmaz XML feldolgozási instrukciót (pl. technikailag ilyet: <?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?>). Miért fontos ez? Mivel így már egy mozdulattal importálható a FreeShow-ba az egész Ászáf-csomagban lévő énekgyűjtemény, ill.

FreeShow

Kedves zenélő barátok, zenekarok, evangelizációs vagy dicsőítő alkalmakat szervezők! Nemrég megjelent egy új dicsőítés szövegvetítő szoftver. Helyesebben ebben a kategóriában egy új szintet képviselő eszköz. Én egy ideje már figyelem, hogy mire lesz képes, és most jutottam el odáig, hogy használni fogom. Az OpenLP-t alkalmaztam eddig minden ilyen helyzetben, főleg kurzusokon, sokat fektetve a magyar felületébe, de az olyan alkalmakon – mint pl. nekünk az AdventFeszt –, amikor nem csak énekszöveget kell vetíteni, hanem sok videót is, hangbejátszásokat és mindezek fölé átfedésben pl.

Email előtag generálása névből

Feladat: Gyuris Gellért → gyuris.gellert 

Nem találtam jobb megoldást LibreOffice-re vagy Excel-re, úgyhogy összeállítottam egyet:

=HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(HELYETTE(KISBETŰ(B2);".";"");"á";"a");"é";"e");"í";"i");"ű";"u");"ó";"o");"ö";"o");"ő";"o");"ú";"u");"ü";"u");" ";".")

Csak a "B2" mezőnevet kell átírni arra a céllának a hivatkozására, ahol a név van.

OpenLP 3.0

Nemrégiben megjelent az OpenLP 3.0-s verziója. Egy ez fő verziófrissítés. Mik az újdonságok?

A kérügma emberképe

Épp pakolok, szortírozok, selejtezek... Kezembe akadt egy régi cikkem vagy kis tanulmányom, amit még 2010-en az OHB-ban írtam valamilyen alaklomra. Ma átnézte, ez ma is megállja a helyét, de soha nem osztottam meg sehol. Na, hát akkor íme:
 

Marialis Cultus

Ma került fel a katolikus.hu-ra a Marialis Cultus. A 35. pont a kedvencem, ezért a mondatért: „Krisztus első és legtökéletesebb tanítványa volt”.

Az meg nagyon jó élmény volt, hogy tényleg csak egy szót kellett szólni a megfelelő helyen és felkerült a honlapra. Ilyenkor jó érzés katolikusnak lenni.

Scribus 1.5.7

A Scribus Team kiadta a Scribus 1.5.7-es verzióját. Igen, a kiadási jegyzékben az az én nevem, pedig nem csináltam nagy dolgot. Csak már annyit bosszantott az a sok hiba a felületben, hogy egyszer megnéztem mi is az a Qt .ui fájl és rájöttem, hogy nem is olyan bonyolult. Beküldtem az első javítást, aztán egyre többet, végül szisztematikusan végigmentem minden felületen. Néhol aztán nem csak az .ui fájlokat javítottam, hanem a forráskódban is.