vízió

Karizmatikus mítosz 2.

A legnagyobb mítosz, hogy a Karizmatikus Megújulás egy mozgalom.

Addig míg a kívülállók sorolták be ebbe a kategóriába, addig nyugodt voltam. Elvégre jó szándékból tették, ha nem is ismerték elég jól azt, amiről beszélnek. De egyre úgy látom, hogy a magyarországi karizmatikus vezetők sorolják be ebbe a kategóriába: karizmatikus közösségeket akarnak, karizmatikus közösségek regionális és országos találkozóját.

Isten álma rólunk

Még mindig álmodom arról az Egyházról, ami miatt elküldtem kedves Fiamat a szőlőmbe. A Fiú körül van ugyanis az Országom, amelyet ajándékul szántam azoknak, akik újra hisznek.

Soha nem adom fel, hogy egy az Ország megvalósuljon Jézus tanítványai, apostolai és utódai közt felállt Egyházban. Beleadtam magam ebbe a tervbe és részese lettem azzal, hogy a Szentlélek velük maradt.

Tartalom átvétel