Ma még inkább megerősödtem abban, amit már az aeropáguszi beszéd kapcsán írtam. Pálra olyan mély benyomást tett ez az eset, hogy első levelében a korintusiaknak ez a fő témája – mellesleg megjegyzi (1,17 és a 3,4 közötti részben).

A viszálykodás és pártoskodás problémája kapcsán indokolja, hogy Isten miért nem keresztelni küldte őt, majd a 1,17-től kezdve a 2. fejezet végéig azt magyarázza, hogy mi a különbség a bölcselkedés és a kereszt igehirdetése között. Remek, oly világos a tapasztalata.

Amikor szembetalálkozott a nem prozelita görögökkel, természetesen valami „bevezető” bölcselkedő evangéliummal próbálkozott az Aeropáguszon. De nem járt sikerrel.

Azt hiszem ezt el kell mondanom a Pál kurzuson majd, mert olyan világos: az első evangelizációnak nem része a bölcselkedés, a filozófiai istenbizonyítások, a teremtésről való meggyőzés. Bár létező dogma és igazság, hogy isten léte megismerhető, ez nem az első evangelizáció része. Pál megtanulta nagyon, és mély nyomot hagyott benne. Ideje lenne nekünk is megtanulni, mert sokan vannak akiktől hallottam, hogy be kell vezetni az evangéliumot valamivel a hitetlenek között. Szerintem az Írások alapján: NEM. Aki szerint igen, győzzön meg arról, hogy akkor hogyan kellene érteni Pál ma olvasott szavait.

„Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot nem rakhat senki.” (1Kor 1,11)

Szerintem a válasz a következő:

• Az Úr eljövetelének jelei még nem láthatóak Pál idejében. Most igen? Nem tudom. A nagy elpártolás megvolt?
• Úgy kell élnem és remélnem, hogy az Úr eljövetelét ne várjam közelre, vagyis terveket hosszú távra szőjek és ezeknek feszüljek neki. Ugyanakkor reméljem, hogy bármikor megérkezhet. Vagy a halál kapujában találkozom vele – amely bármikor eljöhet, vagy az elragadtatáskor, ami bármikor eljöhet.

„Ők ellenséges érzületűek minden ember iránt, és megtiltják nekünk, hogy a pogányokhoz beszéljünk, nehogy üdvözüljenek.” (1Tesz 2,16) Egy igehirdető szerint nagyobb vétek nem is lehet ennél. Igaza van.

Pál itt tesz hitvallást arról, hogy várja még életében az mennyből a Fiút (1,10; 4,15). Mondhatnám egyszerűen, amikor ezt olvasom, hogy hát „Pál, ez nem jött be…, elbénáztad”. De ha jobban utána gondolok, lehet hogy nekem is várni kellene, hogy még életemben megjelenik az Úr dicsőséggel és nem feltámadok, hanem elragadtatok? Lehet, hogy az a hit, amivel remélek a feltámadásban, ugyanazzal a hittel az Úr minél előbbi visszavárását is remélnem kellene az „az Úr igéje alapján”? Ugye, mi tapasztalatból mondjuk, hogy ne fűzzünk ahhoz nagy reményeket, hogy éltünkben lesz ennek a világnak vége. Mert hogy sok-sok keresztény remélhette volna ezt 2000 éven keresztül, de nem jött volna neki ez be szintén.

De miért kellene csalódnom, ha ez nem történne az életemben? A lényeg, hogy várjam, mint a hűséges szolga. A végeredmény ugyanaz lesz. Illetve nem: annál biztosabb a végeredmény, minél jobban várom MA.

Ígéret, kegyelem, hit vs. Törvény és átok.

Ezek a kulcsszavak Pál érvelésében, hogy miért a hit volt az igazi, miért csak köztes megoldás volt a Törvény.

A legszebb mondata Pálnak: „Akkor megszűnt a kereszt botránya.” Gal 5,11

Azt mondja, írja Pál, hogy Istentől, „aki Krisztus kegyelme által meghívott”, a galaták más evangéliumhoz pártoltak. Ennél súlyosabb dolgot – úgy tűnik – Pál nem tud elképzelni, mert nem fél kijelenteni: „Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, átkozott legyen.”

A mai toleráns világunkban elég nagy bűnnek számítana, akár az egyházban is, ilyet kimondani. Saját tapasztalatom szerint sokan vannak, akik kicsit meghamisítják az evangéliumot. Vannak, akik csak nem ismerik, és így nem tudják hirdetni. Ezek az enyhék. Vannak, akik ismerhetnék, de mást is vegyítenek hozzá: emberi tudományokat, idegen vallási elemeket… Pedig nem jó átok alatt lenni. Márpedig, aki mást hirdet mégiscsak átok alatt van, ha már egyszer leirattatott a Szentlélek által.

A legszebb mondat a mai részben ez: „Nem érvénytelenítem Isten kegyelmét, mert ha a megigazulás a törvény által van, akkor Krisztus hiába halt meg.”

„Hiszek mindabban, ami meg van írva a törvényben és a prófétákban.” (ApCsel 24,14) Ez tetszik. Nem válogat, nem csak egyes dolgokat hiszi el – mint a vádlói – hanem a teljeset. Ezt én is el tudom mondani hitvallásként: „Hiszem mindazt, amit Isten mondott az Írásokban.”

Ellenséges környezetben – amikor bármikor egy-egy fanatikus végezhetett vele – mit tesz Pál? Védelem alá helyezi magát: római katonák őrizték őt. Igaz, mint foglyot, de felértek egy jó őrző-védő kft-vel – állami hatalommal.

Pál nem volt könnyen levadászható vértanú.

Izgalommal tölt el, ahogy Isten vezette őt azóta, hogy hazarendelte Ázsiából Jeruzsálembe. Mehetett volna göröghonból is Rómába, de így radikálisabb volt.

Állt a főtanács előtt Jézus. Őt nagyon el akarták veszejteni. Állt a főtanács előtt Péter és János, majd később csak Péter, de őket nem tartották olyan veszélyesnek. Elengedték, hogy majd kiderül, hogy Istentől van-e ez. De Pált veszélyesnek tartották. A főtanács megpróbálta elintézni, aztán a tudtával „öngyilkos merénylők” (ApCsel 23,14-15) kezére játszotta volna.

Miért?

• Biztos bökte a csőrüket a nagy pálfordulás.
• De a lényeg: a tanítványok rendes buzgó vallásos zsidók, jobb zsidók lettek. Nem léptek ki a keretek közül. De az Úr útját a pogányok között igazán Pál terjesztette el. És mi ebben a baj? Hogy a Törvényt nem tette nekik kötelezővé? Vagy elhagyott volna ő maga valamit is saját magára nézve a Törvényből? Ah, nem: a baj az, hogy nem a zsidók vezetésével terjedt el az „Úr útja”. Nem úgy, hogy ők maradtak volna a vezetők. Bár Pál előbb mindig zsinagógákban hirdette az evangéliumot, ezzel a gyakorlattal szakított – ezt a folyamatot bemutatja végig az ApCsel. Isten azt akarta, hogy együtt – Ábrahám utódai hívására – éljünk az Országában. Nem is az a baj, hogy a pogányok megtértek és mégsem tartják be a Törvényt, hanem hogy „a pogányok nem »csak utánunk«, hanem nélkülünk mennek Isten Országába.” (vö. az ApCsel utolsó beszédével.)

Ilyen van ma is.

Azt mondják mások, hogy az aeropáguszi beszéd, a hitetlenek felé intézett prédikációk mintája. Tény, hogy eltér minden más (kérügmatikus) beszédtől és nem is tér meg rá szinte senki – legalábbis annyira kevesen, hogy Lukács és kudarcnak ítélte. Jézus neve el sem hangzik benne.

Szerintem ez a beszéd egyszerűen kudarc, és a anti-ateista prédikációk kudarcának minta-beszéde. Igaz már jobb, mint Lisztrában :-), mely az első beszéd volt a (nem prozelita) görögökhöz. (ApCsel 14)

Miért gondolom ezt? Mert innen ment Korintusba. És még évekkel később is emlékszik: „Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.”

„Íme, a pogányokhoz fordulunk.” (ApCsel 13,46) Pál és Barnabás eddig a zsinagógában kezdte mindig az Úr igéjét hirdetni, és csak a zsidóknak és prozelitáknak beszélt, ezután kezdett a pogányokkal is foglalkozni. (Majd a 18-ban, Korintusban fog szakítani végleg, és csak nekik hirdette már.) Ezen döntése után röviddel a görögök őket isteneknek tekintették és hódolni akartak, mert egy bénalábú ember sántaságát meggyógyították. Alig tudtak kimászni ebből a kalamajkából, végül megkövezik őket.

Nem kellett volna-e intő jelnek tekinteniük ezt, hogy „jobb lett volna ha továbbra is a zsidóságnak hirdetjük az evangéliumot”. Szerintem, sokan így döntöttünk volna. Pál miért nem vonta le ezt a következtetést? Makacs, önfejű személyisége volt? Kitartó volt? Vagy csak mindenben a Lélekre hagyatkozott? Ha a Lélekre hagyatkozott, honnan volt ilyen jó „megkülönböztető” képessége?

Szóval, csodálom amit tettek. (Lásd még erről a 16,6-ot).

És egy kérdés: Pált miért bántotta Filippiben, hogy valaki így kiáltozott amikor elment az utcán: „Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.” Mi zavaró van ebben a kijelentésben? Miért bántja egy apostolt ez?

„A Lélek azt mondta nekem…” (ApCsel 11,12 stb.). Azt tűnt ma fel, hogy milyen könnyedén hivatkozik az evangelista Lukács az elbeszélésében arra, hogy ezt vagy azt a Lélek mondta, indította, adott látomást.

Amikor a 6. fejezetben felállították az első diakónusokat, olyan egyszerűen történt. Ma arra hivatkoznak a teológusok, hogy bizonyos dolgokat azért nem lehet „megváltoztatni”, mert egy adott történelmi pillanatban az Egyház így és így döntött, ez az utat választotta – és ez egyszer és mindenkorra eldőlt. Értem én az intézmények védelmét és erre szükség is van, de talán nem így kellene legitimizálni. Úgy tűnik nekem, az Egyház a Lélek vezetése alatt élve, elég szabadon és gyorsan módosította struktúráit, kereteit.