Egyházi mozgalmak

Amikor a teológián az új evangelizációról tanultunk, akkor én már érintett voltam: a karizmatikus megújulásban éreztem otthon magamat – amit egyértelműen a mozgalmak közé soroltak. Azt tanították, hogy az alulról induló mozgalmaké a jövő: a lelki megújulások mint mozgalmak öntenek formát az Egyházban. Hallgattam a tanáraimra, nyakik merültem ebbe a jövőképbe.

Megfeledkeztek

Ez egy kis online jegyzet azokról a bibliai igékről, amelyben Isten azt veti a népe szemére, hogy megfeledkezett róla:

Hány százalékát?

A napokban Erika hazahozott egy kis könyvecskét: Liturgikus öröknaptár a címe. Felcsigázta régi álmom, hogy lemérjem hányad részét olvassuk el a Szentírásnak a katolikus három éves liturgikus ciklusban. Jelentem a végeredmény megvan. Számomra ledöbbentő. Itt megtekinthető: http://halld.ujevangelizacio.hu

Üdvterv

A kunágotai Pál kurzuson született pantomin.
Akik látszanak: Földing Melinda, Törös Péter Botond, Karvas Ágoston, Aradi Tamás; akik nem látszanak: Bene Anita, Dr. Magyar Éva, Ungurean László, Farkas Zsolt, Gyuris Gellért, Csiszér László

Megtanulni

Ez tetszik: http://www.magyarkurir.hu/pview.php?id=24081/ Ez az Ige igazi tisztelete. Persze hogy nem Európai a püspök.

Igaz, igazgató

Igen, igazgatóvá lettem 3 évre az országos tanács választásából és Isten akaratából. Azt mondta, alkalmassá is tesz.
Ha az iskola Isten Országa lesz, akkor boldog leszek.

Ugyanis úgy szerette Isten a világot, hogy saját egyszülött Fiát adta oda, hogy egyetlen benne hívő se vesszen el, hanem örök élete legyen.

Οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ˹ἀλλὰ˺ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.