A biztonságos út

Alcím
Állítólag sok út van, pedig csak egy a biztonságos, amely valóban útnak nevezhető.
Nap száma
33.
Igehely
Ef 2-5
Napló

„Őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.” (Ef 3,12) Pál titoknak nevezi, amely feltárult a neki adott kinyilatkoztatás által. A 2. és a 3. fejezet gyönyörű evangélium-hirdetés. Nagyon jól esett olvasni, igazi magvetés.

Az „új ember” (καινὸς ἄνθρωπος ) kétszer szerepel: Ef 2,15 és Ef 4,24.

A törvény a szemét

Alcím
A Filippi levél vallomása az evangéliumról olyan szép, mint a Római levél.
Nap száma
32.
Igehely
Fil 3-4; Ef 1
Napló
Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.

Ez csak most állt össze nekem, Pál itt valami konkrétról beszél: „Nekem lehetne bizalmam a testben is…” – arról, hogy a törvény szerinti igazságban ő kifogástalan volt. EZT ítéli már kárnak és szemétnek. Nincs saját megigazulás (vö. Róm 10,3), csak az Isten adta megigazulást akarja elérni. A származását, a törvényt, múltját tartja szemétnek.

Félelem és evangélium

Alcím
Hirdetni máshogy nem érdemes, mert az erőtlen. Pedig gyakran látni :-) máshol és közöttünk is.
Nap száma
31.
Igehely
Róm 15-16; Fil 1-2
Napló

…bátrabban, felelem nélkül meri hirdetni az igét – περισσοτέρως τολμᾶν ἀφόβως τὸν λόγον λαλεῖν” (Fil 1,14)

Félelem nélkül:

  • nem az én bőröm van vásáron, hanem a Jézusé
  • nem személyes sértés, ha elutasítják az evangéliumot
  • nem a prófétát, hanem az evangéliumot utasítják vissza
  • bátran bejelenteni
  • az evangéliumot nem eladom, az evangéliumra mindenkinek szüksége van
  • meggyőződéssel, erővel hirdetni
  • döntésre hívni
  • nem beszélni, hirdetni
  • örömet hirdetni, nem ítéletet

Ártatlan Steve Ballmer

Az megint más kérdés, hogy a Microsoft vajon mennyire bűnös abban, hogy ebben az országban megvalósulhat egy ilyen közbeszerzés. Ők egyszerűen üzletelnek, nekik az a céljuk, hogy a termékeikből minél többet adjanak el.
sg.hu: Kit érdekel, hogy megdobálták Steve Ballmert?

Két megjegyzés Steve Ballmer ártatlan üzletember voltáról, aki csak egy jó üzletet jött kötni:

Krisztus-jelmez

Alcím
Színház?
Nap száma
30.
Igehely
Róm 10-14
Napló

„Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust – ἐνδύσασθε τὸν κύριον Ἰησοῦν Χριστόν” (Róm 13,14)

Ha játszom egy szerepet, akkor felveszem annak a szereplőnek a jelmezét. Az segít azonosulni vele, elváltoztat. A különbség csak annyi, hogy ez most nem szerep.

„Isten szolgája a javadra.” (Róm 13,4) És mi van, ha nem a javamat szolgálja?

Aki szeret minket

Alcím
Pál lelke a zsidók miatt fájt, nekem a saját népem miatt.
Nap száma
29.
Igehely
Róm 8-10
Napló

A fájdalom teli részek: A saját megigazulásukat (τὴν ἰδίαν δικαιοσύνην) törekedtek felállítani (Róm 10,3) a (törvényből eredő megigazulás hívei). Saját megigazulás. Hogy szerintünk, hogy lehet Isten előtt megállni. Hogy szerintünk hogyan lehet Istennel barátságos (=békés) kapcsolatban lenni. Szigorúak vagyunk magunkhoz, és ezt a szigorúságot várjuk el Istentől. Teljesítem a törvényt.

„Kitártam kezemet egész nap…” (Róm 10,21), de azok nem jöttek, mert saját erejüket akarták bizonyítani, hogy méltók a szeretetre. Bizonyítani akarták, hogy képesek betartani a törvényt. Bizonyítani akarták, hogy jobbak, mint a többiek. Méltók arra, hogy a választott nép lehessenek. És végül nem mentek el, mert nem alacsonyodtak le odáig, hogy saját elveiket feladják Istenről.

Az evangélium

Alcím
„Hitből, hogy az ígéret biztos legyen minden utód számára” (Róm 4,16)
Nap száma
28.
Igehely
Róm 4-7
Napló

Ezek a szavak a legszebben hirdetett evangélium a számomra a Szentírásban. Emlékszem, kb. kínai volt gyerek/fiatal koromban, amikor olvasni próbáltam. Csak megtérésem után kezdtem meg érteni. Most felüdülés volt olvasni a kegyelem evangéliumát! Persze hogy jó, törvénytudó katolikusnak voltam nevelve – ezért a felfrissülés.

A legszebb szavak:

  • „a tartozás kiegyenlítéseként – τῷ δὲ ἐργαζομένῳ ὁ μισθὸς οὐ λογίζεται κατὰ χάριν ἀλλὰ κατὰ ὀφείλημα” (Róm 4,4);
  • „van hatalma megtenni, amit ígért – ὅτι ὃ ἐπήγγελται δυνατός ἐστιν καὶ ποιῆσαι” (Róm 4,21)
  • „aki meghalt, felszabadult a bűn alól – ὁ γὰρ ἀποθανὼν δεδικαίωται ἀπὸ τῆς ἁμαρτίας.” (Róm 6,7)

ustream.tv

Egy régi ismerősnek: az ustream.tv felületének rövid értékelése 1 óra használat után.

Igyekeztem pontosan leírni. Bocsánat, ha szájbarágós lennék. Nem tudom, hogy mennyit értenek belőle a másik oldalon.

Az én evangéliumom

Alcím
Nem bizonytalan próbálkozás ez. Egyszerűen tekintélye van a szavaknak, ahogy elkezdi a Római levelet.
Nap száma
27.
Igehely
2Kor 13; Róm 1-3
Napló

A korintusiaknak írt zilált, védekező, mentegetőző stílusa után íme az kinyilatkoztatást ismerő (2Kor 11,6) Pál: „Nincs egy igaz ember sem.” (Róm 3,10) Mert nincs az az ember, aki megigazul előtte a törvény tettei által. (Róm 3,20)

Nem haboz, hanem tanít. Tanítását nem most mondja el első alkalommal. Látszik a szilárd érvelés menete. Az mondja: „az én evangéliumom” (Róm 2,16).

A legszebb: „Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz… Οὐ γὰρ ἐπαισχύνομαι τὸ εὐαγγέλιον, δύναμις γὰρ θεοῦ ἐστιν εἰς σωτηρίαν παντὶ τῷ πιστεύοντι” (Róm 1,16)

Ugyanis úgy szerette Isten a világot, hogy saját egyszülött Fiát adta oda, hogy egyetlen benne hívő se vesszen el, hanem örök élete legyen.

Οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ˹ἀλλὰ˺ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.