Elindul

Mondjuk azt, hogy elindult az új családi weboldalunk (=technikailag összeállt). Sok rokonka :-) sokszor kérte már, hogy szeretne újabb képeket látni a családról (főleg Haniról), így kevés időm lévén, csináltam egy olyan oldalt, amit Era is tud szerkeszteni. Remélem megtanulja! Tartalom majd lassan át lesz emelve a régi oldalból.

Átirányítás

Egy kis technikai kitekintés: Ez a lényeg, milyen egyszerű :-) És, hogy miért kell a törés? Hogy az RSS-be ne kerüljön bele az átirányítás, mert akkor az egész RSS helyett ez az oldal jön be. <!--break--> <?php drupal_goto('image/tid/2'); ?>

Hani első órái

Ez érdekes volt: Anya ezt az SMS-t küldte 2005. március 19-én 8:20-kor apának: „Nem szülünk (még). Era” – én máshogy gondoltam :-) Így szegény anya egész nap nem evett semmit, apa meg nagyon büszkén küldte szét az SMS-eket, hogy rövidesen meg fogok születni.

Nem kellett rám sokat várni. (A nehezebb jeleneteket kihagytuk.)

Egy új oldal

A sok rokoni kérésnek engedve egy új oldal indul, amit már nem csak én tudok kezelni, hanem a család többi tagja is.

Ugyanis úgy szerette Isten a világot, hogy saját egyszülött Fiát adta oda, hogy egyetlen benne hívő se vesszen el, hanem örök élete legyen.

Οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ˹ἀλλὰ˺ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.