Védelem alatt Rómáig

Alcím
Hiszek
Nap száma
14.
Igehely
ApCsel 24-27
Napló

„Hiszek mindabban, ami meg van írva a törvényben és a prófétákban.” (ApCsel 24,14) Ez tetszik. Nem válogat, nem csak egyes dolgokat hiszi el – mint a vádlói – hanem a teljeset. Ezt én is el tudom mondani hitvallásként: „Hiszem mindazt, amit Isten mondott az Írásokban.”


Ellenséges környezetben – amikor bármikor egy-egy fanatikus végezhetett vele – mit tesz Pál? Védelem alá helyezi magát: római katonák őrizték őt. Igaz, mint foglyot, de felértek egy jó őrző-védő kft-vel – állami hatalommal.

Pál nem volt könnyen levadászható vértanú.

Izgalommal tölt el, ahogy Isten vezette őt azóta, hogy hazarendelte Ázsiából Jeruzsálembe. Mehetett volna göröghonból is Rómába, de így radikálisabb volt.

A főtanács előtt

Alcím
Csak utánunk – velünk – nélkülünk
Nap száma
13.
Igehely
ApCsel 21-23
Napló

Állt a főtanács előtt Jézus. Őt nagyon el akarták veszejteni. Állt a főtanács előtt Péter és János, majd később csak Péter, de őket nem tartották olyan veszélyesnek. Elengedték, hogy majd kiderül, hogy Istentől van-e ez. De Pált veszélyesnek tartották. A főtanács megpróbálta elintézni, aztán a tudtával „öngyilkos merénylők” (ApCsel 23,14-15) kezére játszotta volna.

Miért?

  • Biztos bökte a csőrüket a nagy pálfordulás.
  • De a lényeg: a tanítványok rendes buzgó vallásos zsidók, jobb zsidók lettek. Nem léptek ki a keretek közül. De az Úr útját a pogányok között igazán Pál terjesztette el. És mi ebben a baj? Hogy a Törvényt nem tette nekik kötelezővé? Vagy elhagyott volna ő maga valamit is saját magára nézve a Törvényből? Ah, nem: a baj az, hogy nem a zsidók vezetésével terjedt el az „Úr útja”. Nem úgy, hogy ők maradtak volna a vezetők. Bár Pál előbb mindig zsinagógákban hirdette az evangéliumot, ezzel a gyakorlattal szakított – ezt a folyamatot bemutatja végig az ApCsel. Isten azt akarta, hogy együtt – Ábrahám utódai hívására – éljünk az Országában. Nem is az a baj, hogy a pogányok megtértek és mégsem tartják be a Törvényt, hanem hogy „a pogányok nem »csak utánunk«, hanem nélkülünk mennek Isten Országába.” (vö. az ApCsel utolsó beszédével.)

Ilyen van ma is.

A sikertelen prédikációk

Alcím
Ateistából Isten létét elismerő embert faragni még nem evangelizáció.
Nap száma
12.
Igehely
ApCsel 17-20
Napló

Azt mondják mások, hogy az aeropáguszi beszéd, a hitetlenek felé intézett prédikációk mintája. Tény, hogy eltér minden más (kérügmatikus) beszédtől és nem is tér meg rá szinte senki – legalábbis annyira kevesen, hogy Lukács és kudarcnak ítélte. Jézus neve el sem hangzik benne.

Szerintem ez a beszéd egyszerűen kudarc, és a anti-ateista prédikációk kudarcának minta-beszéde. Igaz már jobb, mint Lisztrában :-), mely az első beszéd volt a (nem prozelita) görögökhöz. (ApCsel 14)

Miért gondolom ezt? Mert innen ment Korintusba. És még évekkel később is emlékszik: „Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.”

Isteni vagy saját (rossz) döntés?

Alcím
Pálék miért nem látták be, hogy helytelen volt a pogányok görögökhöz is fordulniuk?
Nap száma
11.
Igehely
ApCsel 13-16
Napló

„Íme, a pogányokhoz fordulunk.” (ApCsel 13,46) Pál és Barnabás eddig a zsinagógában kezdte mindig az Úr igéjét hirdetni, és csak a zsidóknak és prozelitáknak beszélt, ezután kezdett a pogányokkal is foglalkozni. (Majd a 18-ban, Korintusban fog szakítani végleg, és csak nekik hirdette már.) Ezen döntése után röviddel a görögök őket isteneknek tekintették és hódolni akartak, mert egy bénalábú ember sántaságát meggyógyították. Alig tudtak kimászni ebből a kalamajkából, végül megkövezik őket.

Nem kellett volna-e intő jelnek tekinteniük ezt, hogy „jobb lett volna ha továbbra is a zsidóságnak hirdetjük az evangéliumot”. Szerintem, sokan így döntöttünk volna. Pál miért nem vonta le ezt a következtetést? Makacs, önfejű személyisége volt? Kitartó volt? Vagy csak mindenben a Lélekre hagyatkozott? Ha a Lélekre hagyatkozott, honnan volt ilyen jó „megkülönböztető” képessége?

Szóval, csodálom amit tettek. (Lásd még erről a 16,6-ot).

És egy kérdés: Pált miért bántotta Filippiben, hogy valaki így kiáltozott amikor elment az utcán: „Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek.” Mi zavaró van ebben a kijelentésben? Miért bántja egy apostolt ez?

Azt mondta a Lélek

Alcím
Vonz, amikor a Lélek vezetése élő és egyértelmű.
Nap száma
10.
Igehely
ApCsel 10-12
Napló

„A Lélek azt mondta nekem…” (ApCsel 11,12 stb.). Azt tűnt ma fel, hogy milyen könnyedén hivatkozik az evangelista Lukács az elbeszélésében arra, hogy ezt vagy azt a Lélek mondta, indította, adott látomást.

Amikor a 6. fejezetben felállították az első diakónusokat, olyan egyszerűen történt. Ma arra hivatkoznak a teológusok, hogy bizonyos dolgokat azért nem lehet „megváltoztatni”, mert egy adott történelmi pillanatban az Egyház így és így döntött, ez az utat választotta – és ez egyszer és mindenkorra eldőlt. Értem én az intézmények védelmét és erre szükség is van, de talán nem így kellene legitimizálni. Úgy tűnik nekem, az Egyház a Lélek vezetése alatt élve, elég szabadon és gyorsan módosította struktúráit, kereteit.

Tabíta

Alcím
Péter, azt tetted, amit Jézus.
Nap száma
9.
Igehely
ApCsel 6-9
Napló

Úgy tette Péter (ApCsel 9,40), ahogy látta az elöljáró lányánál Jézust. Hegyet mozgatott el, illetve – Lukács szavai szerint – eperfát gyökereztetett a tengerben (Lk 17,6).

(Ön)gyilkos Isten?

Alcím
Nehéz Isten tervét felfogni, Pál később titoknak nevezi, mely lelepleztetett. De Isten terve akkor is grandiózus, ha nekünk jobb, kíméletesebb ötleteink lettek volna.
Nap száma
8.
Igehely
ApCsel 2-5
Napló

„Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott” (ApCsel 2,23). Emlékszem, a TEÓ-n még tanultam szótériológia bibliai paradigmákat, és a szolidaritást preferáló tanár mindig magyarázta, hogy hát „Isten nem küldte a biztos halálba a Fiút” (szabadon idézve). Igen, Isten nem úgy küldte Jézust mint egy modern kori hadvezér, de csak azt olvasom, hogy terve és előretudása (προγνώσει τοῦ θεοῦ) szerint történt. Lehet, hogy nehéz ezt felfogni, megérteni, de az nem járja, hogy letagadjuk. Ettől még nem Isten a gyilkos.

Lebénultak

Alcím
Amikor tenni, cselekedni kell.
Nap száma
7.
Igehely
Lk 23-24; ApCsel 1
Napló

„Az egész sokaság, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verve hazament.” Lk 23,48 Előb olvassuk róluk: „A nép bámészkodva állt ott.” (Lk 23,35)

Van, amikor késő már cselekedni, a lehetőséget elszalasztottuk. Velem is volt már, hogy lebénultam egy váratlan helyzetben, amikor szólni, cselekedni kellett volna, de képtelen voltam – pedig az lett volna a helyes. Csak néztem, hogy mi történik, ahelyett közbeavatkoztam volna, bármi kevés esélyem is lett volna a dolgokon változtatni.

Isten álma rólunk

Még mindig álmodom arról az Egyházról, ami miatt elküldtem kedves Fiamat a szőlőmbe. A Fiú körül van ugyanis az Országom, amelyet ajándékul szántam azoknak, akik újra hisznek.

Soha nem adom fel, hogy egy az Ország megvalósuljon Jézus tanítványai, apostolai és utódai közt felállt Egyházban. Beleadtam magam ebbe a tervbe és részese lettem azzal, hogy a Szentlélek velük maradt.

Sír

Alcím
Isten látogatása nekem mit fog jelenteni? Engem is siratni fog?
Nap száma
6.
Igehely
Lk 19-22
Napló

Azt mondja más helyen Jézus, hogy aki őt látja, magát Isten látja. Jézus sír, siratja Jeruzsálemet, amikor meglátja (Lk 19,41). Az Atya is képes ezek szerint sírni – és nem olyan, mint a filozófusok Istene. Mikor sírt az Atya?

Miért sír Jézus? Mert Jeruzsálem nem ismerte föl meglátogatásának idejét (τὸν καιρὸν τῆς ἐπισκοπῆς σου). Isten látogatása áldás vagy ítélet.

A lehetőség adva van mindenkinek. Van, aki képes hinni (Lk 20,39), és Jézus nem teketóriázik.

Ugyanis úgy szerette Isten a világot, hogy saját egyszülött Fiát adta oda, hogy egyetlen benne hívő se vesszen el, hanem örök élete legyen.

Οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ˹ἀλλὰ˺ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.