Ugrás a tartalomra

Fotók 2018-ból

Kedves barátok, rokonok, testvérek, akikkel 2018-ban nem sokat találkoztunk, ezt a fénykép-összeállítást nektek készítettük!

Dióhéjban: 2018-ban egy éves lett Lehel, a lányok szeretettel fogadták, tanítgatták minden jóra, kezdeti megtorpanás után szépen növekedett. Anya itthon volt vele, gondját viselte neki és az egész családnak. Hanika nyolcadikos lett, ügyesen tanul, olvas és focizik. Dórika iskolás lett, lelkesen elsőbe jár, ismerkedik a betűkkel és nagyon ügyes ritmikus sportgimnasztikából. Blanka óvodás, egyre ügyesebben rajzol. Apa 10 év után befejezte az igazgatóságot. A nyáron voltunk vonattal Velencén kirándulni, megkerültük biciklivel a tavat, együtt az egész család. November elején pedig fürdeni Kisújszálláson és kirándulni Szolnokon.

A család ügyeiben megtapasztaltuk a zsoltáros szavait: „ha nem az Úr építi a házat, építői hiába dolgoznak rajta” – mivel a reménybeli házunk nem épült fel idén sem, de azt is, hogy „ő álmában is megad mindent annak, akit kedvel” – mivel kaptunk tőle karácsonyra ajándékba egy új autót, amiben most már az egész család elfér, de annyira teljesen ajándékba, hogy a kisujjunkat se mozdítottuk érte.

Szép év volt! Ámen.

Hozzászólás

Új hozzászólás