Dóri születése

5 / 2 / 2012
Gellért

Kedves Barátaink, Rokonaink! Megszületett Dóri. Egy kicsit előbb, mint gondoltuk, ezért eléggé elfoglalt lettem a napokban, keveset aludtam, gép előtt nem sokat ülhettem. Hihihi... Szóval Dóra születése így történt.

Era csütörtökönként szokott CTG-re járni. Kb. 1-re ért haza, hogy minden rendben, valamikor majd szülünk, de a görbék alapján még nem most. Aztán átment az Árkádba, nekiállt főzni, majd egyszer csak szólt, hogy "azt hiszem elfolyt a magzatvíz". Bementünk a klinikára, és 2,5 óra múlva már kinn is volt Dóri. Természetesen jött világra. Isten ezt a szép napot - Urunk bemutatásának napján - választotta, hogy Dóra ajándékká legyen a számunkra.

Miért Dóra? Mert a 10. házassági évfordulónkra kaptuk (akkor derült ki). Kaptuk, mert sokáig vártunk rá, és egy közösségi imádságban kértük Istentől (egyik kurzuson), miután egyből meg is fogant. Tehát Dóra, vagyis ajándék. Ajándék Istentől. (A Dóra névben a görög δωρεά vagy δῶρον szót lehet felismerni, amelyek annyit tesznek: ajándék, adomány = ami semmibe sem kerül annak, aki kapja. Csak a görögös társaimnak: a δίδωμι-ból jön). Legyen a nevéhez illő élete.

Szerintem gyönyörű lány. Jól vannak, Era nem merült ki. Jó élmény volt, áldásként éltük meg a gyorsaságot, és hogy nem kellett rásegíteni semmivel. Az orvosnőnek, szülésznőnek is hálásak vagyunk.

Ha minden jól megy, akkor holnap hazaengedik őket.

Címkék

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.