Keresztényüldözés a Mozillánál?

9 / 4 / 2014
Gellért

A barátaim tudják, hogy rajongok a Mozilláért. Fejlesztő koromban egy Mozilla-bábút kaptam a kollégáimtól és évekig ott állt a monitoromon. Firefoxot már onnan figyelemmel kísértem, amikor még Phoenix volt a neve és azelőtt pedig a Mozilla volt az elődleges böngészőm. Miért kedvelem és ragaszkodtam akkor is hozzá, amikor technikailag az új rivális már lekörözte? Mert egy eszményt jelképez a számomra. A szabad webet, a szabad böngészőt a Mozilla kaparta ki. Ő volt ennek az álomnak a megálmodója és véghezvivője egy olyan környezetben, amikor alig hitt ebben valaki. Én magam is ekkor tettem a Firefox sikeréért: elkészítettem a DOM Inspector fejlesztői eszköz magyar fordítást és az első magyar Firefox weboldal kódját, a mozilla.fsf.hu-t (ma már nem létezik). Ezen a böngészőn fejlesztettem, ez alapján neveztem el magyarul „webfelület-fejlesztőnek” a szakmámat.

De ami az elmúlt két hétben történt a Mozillánál, az felháborít. Sok igazságtalanság van a világban, ez úgy érzem, rám tartozik.

A Mozillának nem volt vezérigazgatója az elmúlt évben. Hosszas keresés után Brendan Eich-ot választották meg vezérigazgatónak. A kinevezésének hírével együtt számolt be a média arról, hogy a Mozilla fejlesztők közül „sokan” ellenzik a kinevezését, mivel évekkel ezelőtt Brendan 1000 dollárral támogatott egy meleg-házasság ellenes kampányt.

Brendan Eich neve nem volt ismeretlen a számomra. Fejlesztő koromban már ismertem a nevét, olvastam a blogját, írásait, tudom mit tett a Mozilláért. Ő volt az egyik alapító, aki létrehozta az egészet. Ő alkotta meg a JavaScript nyelvet, amin több tízezer sornyi kódot írtam. Ő egy legenda, aki nélkül ma nem lenne Firefox, sem szabad web.

Néhány nap múlva sokként ért a hír, hogy Brendan lemondott, lemondatták, elűzték, a Mozillát is kénytelen elhagyni. A Mozilla a gyermeke volt. Gyorsan kiderült, hogy a meleglobbi lobbizta ki őt a CEO pozícióból és űzte el az alapítványtól is a már említett támogatása miatt.

Mint volt webfejlesztő, szakmai szempontból már elmondtam máshol a véleményem. Nem szoktam fórumokat olvasgatni, de most olvastam. Szörnyű, ahogy gyalázzák a nevét, akár a főszerkesztők is (lásd a teljes szálat). Ez egy olyan igazságtalanság, amit ellen teljes lényemmel is fel kell emelnem a szavam.

A meleglobbi fő érve maguk mellett a tolerancia. De ők maguk zéró toleranciát tanúsítanak. Brendanról senki sem állította, hogy a cégnél, a fejlesztők vagy az ügyfelek között bárkit is bármikor diszkriminált volna, mert az meleg lenne, vagy melegházasság-párti. Sem azt nem állítják, hogy egyáltalán felszólalt bármikor is. Csupán azt róják föl, hogy megbízott másokat, hogy mondják el a véleményét. Véleményem szerint ez messzemenően kimeríti a toleranciát. Érteném én a meleglobbi hangos lobbizását, ha Brendan a Mozillánál nyíltan kirúgatta volna a meleg fejlesztőket, vagy elvetette volna a projektjeiket és kódokat sem fogadott volna be tőlük. De ilyet nem tett. Nem érteném a meleglobbi jajveszékelését, ha csak elmondta volna véleményét a cégben, hisz a szabad véleménynyilvánítás emberi jog, amit ráadásul a meleglobbi is kiemel és ők meg is teszik. De még csak ezt sem tette. Másokat bízott meg ezzel. Nem is Mozilla nevében. Szerintem ez pont hogy toleráns, ami tiszteletben tartja a meleg Mozilla fejlesztőket és ügyfeleket. Ennél már csak az lenne toleránsabb, ha nem lenne véleménye. Pont erre vágynak. Felháborít a meleglobbi arroganciája! Csak azt viselik el, ha mindenki hallgat, hogy csak ők beszélhessenek.

Néhány nap múlva kiderült, hogy az 1000 emberből a Mozillánál, kevesebb, mint 10 szította ezt a meleglobbi-kampányt Brendan ellen. Kevesebb, mint 1 százalék! Ráadásul voltak meleg fejlesztők, akik kiálltak Brendan CEO pozíciója mellett. Persze a meleglobbit támogató média ezt máshogy tálalja. Hol van a demokrácia, ha a 99% helyett az 1% dönt? Nem ez a diktatúra? Felháborít a meleglobbi arroganciája, ahogy diktatúrára törekszik!

A meleglobbi tudta egyáltalán ki ez a Brendan Eich és hogy mit tett a szabad webért? Aki nem meleg, azt már szakmailag sem tiszteli a meleglobbi? Felháborít a meleglobbi arroganciája!

Mégis, mit tett a meleglobbi a szabad webért, hogy úgy érzi, neki feltétlenül bele kell szólnia a jövőjébe? Mit tett eddig érte? Vagy mit tett a Mozillárt, ami feljogosítaná arra, hogy meghatározza, hogy ki lehet és ki nem vezérigazgató a Mozillánál. Mit tettek érte? Semmit.

A Mozilla sokat vesztett az ügyön. Elvesztett egy legendás mérnököt. Elvesztett egy alapítót, akinek álmai segítettek létrehozni a szabad webet. Elvesztette a megalkotói és húzóemberei lelkesedését. Elvesztette a fejlesztői közösség közösség-élményét. Elvesztette a hírnevét pro és kontra. Elvesztette az önállóságát. A Mozilla sohasem azt tette, amit megengedtek neki, hanem amiben hitt. Ha ezt most így hagyja a Mozilla, ezt mindig el fogják vele játszani. Külső nyomásgyakorlással bárkit el tudnak majd távolítani a zárt szoftver-világ urai. És nem csak a Mozilla vesztett. Ha a Mozilla vesztett, akkor a szabad web eszméje is vesztett egy erős bástyát. Köszönjük meleglobbi az okozott rombolásért! Az eset megmutatta milyen is vagy: rombolsz a saját szabadságodra hivatkozva.

Mondjuk tehát ki, ami az esetből nyilvánvalóan látszik:

  1. A meleglobbi nem tiszteli a demokratikus döntéseket, nem tiszteli a demokráciát.
  2. A meleglobbi nem tiszteli a szólásszabadságot.
  3. A meleglobbi nem tiszteli a toleranciát.

Csak követeli ezeket magának, de ő maga nem eszerint gondolkodik és él. Ezután fel fogok lépni a meleglobbi ellen. Amíg úgy láttam, hogy csak a keresztényeket üldözik, nem szóltam nyilvánosan. Most már fogok.

Brendan Eich, sajnálom, amit veled tettek. Nem ezt érdemelted. Én továbbra is tisztellek.

Mozilla, sajnálom, amit veled tettek. Nem ezt érdemelted. Támadj fel és nyerd vissza ifjúkori erődet és álmaidat, ami miatt megszerettelek.

ui.: Csak a tisztázás végett: semmit sem szóltam a melegek ellen, csupán a meleglobbiról.

Címkék

Hozzászólás

Permalink

Nagyon is egyetértek! Sajnos nehéz elképzelni, hogy a helyzet javulni fog :( Amikor ezeket a híreket olvastam, elgondolkodtam hogy tiltakozásképp leszokom a FF használatáról. De hát mi mást lehetne helyette? A G böngészőjében nem bízom, és meleglobbi témában ott sem jobb a helyzet.

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.