Elhagyott Egyház

A mai igéket olvasva egy elég különös érzésem van: Mi szépen kiválogatjuk az ószövetségi könyvekből, hogy mit olvasunk el és mit nem. (Szépen meg is indokoljuk: a kinyilatkoztatás történeti fejlődése egyes szakaszokat ugyanis felülmúlt már a Jézus Krisztusban adott szavakban.) Így szépen bevesszük az abszolút igazságot: „És a pokol kapui nem vesznek erőt rajtad.” Szerintem mi, katolikusok olyan marha büszkék vagyunk az elvi tanbeli tisztaságunkra, a történeti folytonosságunkra, hogy észre sem vesszük, hogy egészen pontosan rólunk is jövendöl Ozeás, hogy mi is simán fogságban vagyunk, mert paráznán megcsaltuk. Szóval ettől a bizonyításra nem alkalmas gondolattól nem tudok szabadulni, mert szerintem igaz. Vissza kellene térni Urunkhoz. Ez a teljes szakasz tele van elfelejtésre nem adható igékkel. Mik lehettek a paráznaságnak a jelei Ozeás feleségének arcán és emlői között? Oz 2,4 „Szeretői után ment, engem pedig elfelejtett.” Oz 2,15 „Tetteik nem engedik, hogy visszatérjenek Istenükhöz, mert a paráznaság szelleme van bennük.” Oz 5,4