Egymásra bízva

Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. [...] Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is.

Amikor mi megtértünk és elkezdtünk közibe járni, nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget a megbocsátásnak. Úgy gondoltuk, hogy mi nem fogjuk egymást megbántani, nem fogunk ezután vétkezni. Aztán hallottunk olyan tanításokat, hogy a keresztények nagy ereje nem a szeretet, hanem a megbocsátás. Azóta ez nagyon elmélyült bennem, és egyik legfontosabb mondanivalóm lett: a szeretet – megbocsátás – kiengesztelődés – testvéri feddés témája.

Ezekről már sok tanítást kellett hallania egy kereszténynek. Én most csak a számomra leglényegesebbet akarom elmondani.

Úgy látom, az evangélium felebaráti vonatkozásából legnehezebb a testvéri feddést megvalósítani. Pedig ez határozott felszólítás: „Ha vétkezik ellened, menj...” Mi mégis ehelyett:

• vagy nem teszünk semmit, meg se bocsátunk, meg se fordul a fejünkben, hogy a megbocsátás túl, a kiengesztelődésen túl is lenne még valami fontos jézusi tett,
• vagy egy büszke sértett bensővel jól kiosztjuk a másikat – persze csak a testvéri feddés jézusi parancsa nevében :-(.

Sokan nem is veszik észre a testvéri feddés parancsát – nehéz ez a dolog, nem is prédikálnak róla sokszor - inkább kibeszéljük a másik bűnét – ez viszont bevett szokás: „Ha valaki vétkezik ellened, menj és mond el mindenkinek” - áll a bibliánkban...

Rossz szívvel hallgatjuk az evangéliumot. Nem is értjük meg az evangélium szellemét, és ezért nem megy ez a testvéri feddés. Mi így gondolkodunk: Ne szóljon bele a másik az életembe, ne bántson engem a kritikáival. Ugyanez a másik oldalról: Most majd jól megmondom én neki, hogy milyen bűnös, hogy nem különb nálam, jól megfizetek én azért, amit tett. Mi magunkra koncentrálunk, hogy én milyen szent vagyok; azzal törődöm hogy engem szentnek lássanak.

Jézus mást akart: Hogy arra figyeljek és az legyen a célom, hogy a testvéreim legyenek szentek. Miért? Az én önkritikám olyan csalfa, de a testvérek pontosan ismerik minden hibámat. Ők ki tudnak javítani. Egy egy kölcsönös megállapodás: egymás megszentelődésén munkálkodni. Ha elhagyom a célt, hogy én mentsem meg az éltem, hogy én üdvözüljek, akkor megtalálom az üdvösségemet: a testvéreim fognak értem tenni (én pedig értük).

Egymásra vagyunk bízva.

Ha ilyen szívvel olvasod végig Jézusnak a szeretetre, megbocsátásra, feddésre vonatkozó szavait, akkor meg fogod érteni az Ő céljait. Ő nem azt akarja, hogy te egyedüli győztesként, mindenki mást lekörözve, megérkezz a célba. Ha ezt teszed, meg fog majd állítani téged Péter kapujában és megkérdezi tőled: „Hol vannak a testvéreim, őket hol hagytad? Hogy akarsz így bemenni?” (vö.: Mt 7,21-23)

Istennek népe van, népet választott magának. Ne egyedül érjünk hát célba, hanem együtt!