A főtanács előtt

Állt a főtanács előtt Jézus. Őt nagyon el akarták veszejteni. Állt a főtanács előtt Péter és János, majd később csak Péter, de őket nem tartották olyan veszélyesnek. Elengedték, hogy majd kiderül, hogy Istentől van-e ez. De Pált veszélyesnek tartották. A főtanács megpróbálta elintézni, aztán a tudtával „öngyilkos merénylők” (ApCsel 23,14-15) kezére játszotta volna.

Miért?

• Biztos bökte a csőrüket a nagy pálfordulás.
• De a lényeg: a tanítványok rendes buzgó vallásos zsidók, jobb zsidók lettek. Nem léptek ki a keretek közül. De az Úr útját a pogányok között igazán Pál terjesztette el. És mi ebben a baj? Hogy a Törvényt nem tette nekik kötelezővé? Vagy elhagyott volna ő maga valamit is saját magára nézve a Törvényből? Ah, nem: a baj az, hogy nem a zsidók vezetésével terjedt el az „Úr útja”. Nem úgy, hogy ők maradtak volna a vezetők. Bár Pál előbb mindig zsinagógákban hirdette az evangéliumot, ezzel a gyakorlattal szakított – ezt a folyamatot bemutatja végig az ApCsel. Isten azt akarta, hogy együtt – Ábrahám utódai hívására – éljünk az Országában. Nem is az a baj, hogy a pogányok megtértek és mégsem tartják be a Törvényt, hanem hogy „a pogányok nem »csak utánunk«, hanem nélkülünk mennek Isten Országába.” (vö. az ApCsel utolsó beszédével.)

Ilyen van ma is.