Isten gyermekének lenni

Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal.

Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd.

A 2. elveszett fiú (Lk 15,25-32)

A tékozló fiú történetét már sokszor hallottuk. Ismerjük. Szeretjük. Oly jó hallgatni, ahogy visszafogadnak bennünket az atyai háza. Ez olyan szívmelengető.

De engem most jobban érdekel a másik fiú, mert azt hiszem, mi régóta keresztények sokkal inkább hasonlítunk ehhez a másikhoz, aki már évek óta az atyai házban él, soha el nem hagyta, ott szolgál, mindent megtesz a családi birtokért, az apjáért, mint ahogy mi is: évek óta imádkozunk, buzgók vagyunk, dolgozunk az Úr ügyéért, szolgáljuk Istent és büszkék is vagyunk erre, hátha beszámítha majd nekünk.

Annyira más ez a két fiú és a történetük. Egy lényeges dologban azonban teljesen megegyeznek azon a napon: Mindketten szolgának tekintik magukat, nem fiaknak.

Az elveszett fiú, legalább tudta ezt, és megtért. A másik viszont sokkal rosszabb helyzetben van, mert észre sem vette – ezért oly nagy a felháborodása – és éppen ez a tragédiája: az atyai házban élni nap-mint nap és kimaradni a kegyelmekből, nem részesülni a lakomából, az örömből, a a táncból, a vigasságból, csak a gürizésből, az igavonásból a mezőn, a szolgálatból...

Pedig „tudta” ő – hisz nap mint nap úgy szólította az apja, hogy „Fiam” - csak nem hitte. (Talán ki akarta érdemelni?)

Nem ilyenek vagyunk mi, jó katolikusok?

Miért felejtjük el a származásunkat?
Más dolog tudni, hogy gyermeke vagyok Istennek és más dolog úgy élni. A másik fiú egy dolgot nem tett soha életében: nem kért magának semmit az apjától. Te kértél már?

Nem szolgái vagyunk Istennek, hanem a gyermekei.

Te, második elveszett fiú, Isten gyermeke – elmélet vagy élet?

Szóval nem szolgák vagyunk már, hanem gyermekek – ez az evangélium.

De mit is jelent Isten gyermekének lenni? Láttuk a példabeszédből: a gyermek elvár valamit a szüleitől, de nem fizetség fejében, hanem alanyi jogon: ez a gyermekség – a szolga csak álmodik erről, de soha nem kér semmit. Miben áll a gyermekség lelkülete? Istentől várni a dolgokat:

Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: „Mit együnk?”, vagy: „Mit igyunk?”, vagy: „Mibe öltözködjünk?” Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.

Nézzük részletezve az Írás tanítását, hogy kik és milyenek Isten gyermekei:

Ef 1,5

eleve kiszemelte őket Isten

Jn 1,12-13

Istenből születtek, aki hisznek; Tőle kapták az új életet, amely egyben hatalom is

Mt 5,9

békét hoznak

Róm 8,17

Isten örökösei és Jézusnak társai az örökségben

1Jn 3,1

az Atya szerettei

1Jn 3,9

bűnt nem tesznek

Ef 5,1

kedvelt gyermekek, akik szeretetben élnek, jó illatú áldozatot mutatva be

Fil 2,15

kifogástalanok és tiszták, feddhetetlenek, akkor is, amikor bűn veszi őket körül

Lk 18,17

teljes nyitottsággal fogadják be Isten Országát

Melyik illik rád?