A TEÓról

Ha egyszer bátor leszek, akkor elmondom a véleményemet a TEÓról - mondtam. Most van ez. A szegedi hittudományinak (SzHF) voltam a hallgatója. Számomra ez a TEÓ. A saját tapasztalatomat tudom elmondani. Lehet, hogy nem értesz velem egyet, de azon – sajnos – nem tudsz változtatni, amit megtapasztaltam. Ez a tapasztalat tele van szomorúsággal és reménytelenséggel. De azóta sem tapasztaltam a TEÓ részéről olyat, amiért reménykednem kellene felette, inkább – úgy tűnik – a sorsára jut. Bár ne így történne.

A katolikus püspöki kar a rendszerváltozás után a missziós stratégiájának a katolikus iskolákban való oktatást és nevelést választotta. Sokat áldozott erre, sok energiát fektetett ebbe, kétségtelen. Ma már tudjuk, hogy ez a stratégia megbukott: iskolában nem lehet tanítani a kereszténységet, hittanból ötösnek lenni ≠ hinni a feltámadt Jézusban. A kereszténység nem egy megtanulandó tantárgy, hanem egy hittől vezérelt életstílus. Az, ami régen még éppen működött az ő gyerekkorukban, ma már nem működik. Erre a szociológusok meggyőző magyarázatot is adnak. Ma a család, a plébánia (és a mozgalmak), amire alapozni kellene a stratégiánkat.

A teológiák ennek a stratégiának a részei: Szakembereket képezni az oktatásban és kultúrában való misszióra. Na persze nekem már tanították pasztorálison, hogy ez az elgondolás rossz volt. Ezért hibáztatni nem kellene őket. De nem lett korrigálva, nincs új vízió, a TEÓ csinálja tovább ugyanazt a stratégiát, nem változtat. Miért? Csak ötletelni tudok, de nem értem.

Mi van azzal a sok hallgatóval, aki elkezdi a teológiát? Persze elsősként még nem tudják, bekapják a horgot. Sokan közülük elmennek, van aki végigcsinálja. És mi van az egyházzal, akin rossz gyógymódot alkalmaznak?

Az én szomorú tapasztalatom: A TEÓ a tanárokért van, nem a hallgatókért, és nem is az egyházért. Miért mondom ezt? Két fajta képzése volt a civil hallgatók számára; vegyük előre a teológus képzést. Amikor mi harmadévesek voltunk, már tudtuk, hogy az egyháznak nincs szüksége ránk, nincs semmilyen jövőnk, mint teológusok: így is sokan vannak már a tanárok. Továbbtanulni marhaság lett volna. Nézzük a hittanári képzést: Ugye ezt úgy találták ki, hogy valamilyen szakpárosítással végezze az ember. De kinek kell pl. egy magyar-hittan szakos tanár? Még a katolikus iskoláknak sem, mert ott is többnyire papok vagy szerzetesek tanítják a hittant. (Ja persze, három szakot kellene végezni! Lehetne, ha megelégednének a tanárok a vizsgán való megjelenéssel; de a TEÓt nem így találták ki.) Mire megy egy fiatal, ha elvégzi a teológiát? Semmire. Van egy akkreditált diplomája, és körbenézhet a diplomaosztó után, hogy mit csinálhat az életben. Kell az egyháznak valami szolgálata? Valójában nem. Kell-e valamelyik iskolának a szakpárja? Nem. Mehet brókeriskolába vagy titkárnőnek.

A tanárok itt nem tekintették tanítványoknak a hallgatókat, nem úgy tekintettek ránk, mint akiket az egyháznak nevelnek. Egyszerűen nem is törődtek velünk, azzal sem, hogy mit akarunk tenni az iskola után. Jellemző, hogy a szakdolgozat védéskor az elnök megkérdezte, hogy milyen szigorlatra jöttem. Nyilván elolvasta a szakdolgozatomat…

Mi van e mögött? Miért történhet ez így? Egyik, igen tisztelt tanárom sulykolta belém: a világinak a világban kell élnie és ott képviselnie az evangéliumot. Ez így van. De a „világi egyházi” munkatársak szerepe valahogy nem világos... Akkor mi is a mi szerepünk? Miért járunk mi egyáltalán teológiára? Miért mondják azt, hogy szükség van ránk a pasztorációban?
Tudod, az a jó bennünk, hogy mindig azt lehet bennünk kiemelni, ami éppen előnyös: Világi vagy, gondoskodj a megélhetésedről!, Te az egyházat szolgálod, tanulj ezért a munkáért éppúgy, mint a papok!, Te világi vagy, neked ehhez nincs jogot, mit szólsz bele, hogy képzeled?, Te nem lettél hittanár? Hát ez lett a nagy álmokból?. Egyelőre nem úgy néz ki, hogy az egyházunk meg akar bennünket becsülni.

Ha a TEÓnak lenne víziója, már átállt volna egy másik stratégiára és hagyta volna az egész tanárképzést. De hát nehéz elhagyni a biztos akkreditált státuszt, nehéz újrakezdeni… De lehet, hogy más is hiányzik, nem csak egy jó stratégia… Remélem előbb változik meg, minthogy eljön Nebuzaradán.

Mindent összegezve: Menjél-e a TEÓra? Menjél, ha van hited és elhívásod – mert annak kell engedelmeskedni, aki meghívott. Ez a lényeg. Én is túléltem, sőt nagy hasznomra volt, még akkor is ha jobb lenne sok mindenre inkább nem emlékezni. De ne várd, hogy hitet, reményt és szeretetet fogsz látni, sem Isten iránti hűséget. Ja, csak akkor menj nappalira, ha már van végzettséged, állásod és sok pénzed, és nem kell dolgoznod 5 évig :-), vagy valami egyéb tuti szakmád. Levelezőre menj, ha egyetemista vagy, és valamiből majd élned kell neked, és gyerekeidnek. Szemeld ki azokat az órákat, ahol érték van. Vannak hiteles tanárok. Amit ők tanítanak, arra szükséged lesz.