Hogyan lettem hívő?

Egy tősgyökeres katolikus családból származom, három nagybátyám pap és öt évesen már le vagyok fényképezve, ahogy épp egy püspök előtt virítok a ministráns csoport legelején. Amikor nyári szünetben Székelykevén voltam a plébánián, kedvenc elfoglaltságom a képes Biblia lapozgatása volt, holott még olvasni sem tudtam. Emlékszem, elsőáldozáskor még megszólítottam Jézust. A következő emlékem az, hogy nyolcadikos koromban azért járok templomba, mert utána mindig jót lehet pingpongozni a hittanteremben. Gimnáziumba a kecskeméti piaristákhoz jártam: Jó buli volt a gitáros ének, a sok diktálós hittanóra, de a misejárási-rutin – holott a végén már napi misére járó voltam – nem növelte a hitemet.

Szóval, én egy jól nevelt katolikus voltam, ráadásul még buzgó is, aki megtanulta, hogy ez a helyes út és próbál rajta járni több-kevesebb sikerrel. Tizenkilenc éves koromra volt részem bőven olyanban, amit jobb érzésű farizeus nem ver nagydobra: de hát gyónni mindent meg lehetett másnap reggel. És persze semmi kétségem nem volt afelől, hogy én azért egy rendes római katolikus gyerek vagyok.

Az első változást az életemben egy egyszerű mondat okozta, amikor már első éves voltam civil teológusként a szegedi hittudományin és éppen marha büszke voltam egy dolgozatomra, amit bekért tőlem a prof – egy évfolyamtársam mondta, miután belenézett: „Gellért, te úgy írsz Istenről, mint aki csak könyvekből ismeri”. Azon a napon rájöttem, hogy ez voltaképpen teljesen igaz. Istent nem ismerem, csak azt, hogy mit mondanak róla mások. Mindig igyekeztem eltitkolni, hogy a keresztény máz mögött és másmilyen vagyok, és ha nem látnak, máshogy élek. És kezdtem rájönni, hogy ez miért van.

Ekkor elvittek egy szegedi karizmatikus közösségbe az alsóvárosi plébániára. Nagyon tetszett, amit ott tettek: Addig csak hallottam, hogy lehet az énekkel imádkozni is, ott láttam – és éreztem, hogy én ezt nem tudom; megpróbáltam sután utánozni a nyelvimát – és rájöttem, hogy nem lehet. És kezdtem rájönni, hogy nekem hiányzik valami.

Kiderült, hogy – véletlenül – éppen 2 hét múlva lesz egy TŰZ evangelizáció. No, nekem – echte katolikus lévén – fogalmam sem volt, hogy mi az evangelizáció, így hát elmentem. Nem tudtam, hogy a félpogány-farizeus bőrömet viszem vásárra… Egész napos volt, Pécsett, 1997. május 24.-t írtak ekkor: Arra számítottam, hogy esetleg Isten meghív papnak, vagy valami szép hivatást ad, nem akartam én megváltozni. Ehelyett azon a napon hallottam először életemben az evangéliumot úgy, hogy el is érje a szívemet, és azon a napon érzetem magamban először Isten jelenlétét. Megtört bennem az a hamis tanítás, hogy Isten csak akkor szeret, amikor jó vagyok. Ahogy hallgattam az előadást, ahogy imádkoztak értem, egyszerűen nagyon mélyen átéltem, valósággá vált számomra, hogy Isten engem mégiscsak szeret. Sőt nem is ezt, hanem azt, hogy ő engem ingyen szeret, nem azért mert jó, vagy bűnös vagyok.

Ezt a napot nem tudom elfelejteni. Teljesen átalakította az életemet. Alaptapasztalatommá vált. Istent meg lehet ismerni személyesen! Egyszerre csak elkezdtem megérteni, miről szólnak az evangéliumok, miért jött Jézus, miért van kereszt, mi a különbség tudás és hit között, hogy a Szentlélek nem csak dogma… és közben hívő lettem – és néhány hónapra rá eldöntöttem, hogy én valóban így akarok élni, megtértem.

Ma, visszatekintve nagyon egyszerűnek és világosnak látom mindezt, akkor nagyon különlegesnek, felforgatónak és radikálisnak. Jézus kiszemelt, megtalált, és megváltott a szolgaságból Jubileumkor – így kezdődött.

És neked hogyan?

Címkék: 

Új hozzászólás