Ugrás a tartalomra

keresztény

Katolikus 2.

Reagálva ezekre a megjegyzésekre.


Kedves ismeretlen megrovóm! Azért róttál meg, mert megtért létemre katolikus maradtam. Szerintem illene bemutatkoznod, mielőtt a feddésbe belekezdenél, hogy láthassam testvér vagy. Jó, testvérként fordulok hozzád, még akkor is ha lehetetlen a megfogalmazásból nem észre venni, hogy a sértegetés vezérel.

Szóval bálványimádó, két úton sántikáló vagyok. Hm… A vallásos katolikusoktól eddig csak szektás patkányok jelzőt érdemeltük ki.

Kétszeresen imádkozik?

Azt mondja a mondás, hogy „aki énekel, kétszeresen imádkozik” (Bis orat, qui cantat.) Hogy kitől származik, nem tudom. Egyesek szerint Szent Ágostontól, mások szerint Luther is használta. Szerintem meg nem igaz. Mert nem lehet kétszeresen imádkozni. Valaki vagy imádkozik vagy nem: és ami számít, hogy őszintén, tiszta, átlátható szívvel álljon Isten elé.

Miért maradtam katolikus?

Reagálva erre: http://eloviz.epk.hu/node/635 Ha megtért, Szentlélekben újjászületett hívő vagyok, elkötelezett apostol, akkor miért nem hagytam el a katolikus egyházat? Egyszerű: Mert nem mondott nekem ilyet az Isten Igéje, sem Jézus, sem a Szentlélek, sem az Atya. És ez hiteles.

Index.hu

Szerintem ez az első normális cikk az Index-en, ami katolikusokról szól: http://index.hu/politika/belfold/nemetpuspok0/ Azt nem tudom, hogy a cikk íróján (Spirk József) múlt vagy Német László SVD-n? Szerintem az utóbbin, de a kérdező is jó. Jó lenne ilyen püspök, mint Németh László. Költözzek vissza Bánátba?

Ártatlan Steve Ballmer

Az megint más kérdés, hogy a Microsoft vajon mennyire bűnös abban, hogy ebben az országban megvalósulhat egy ilyen közbeszerzés. Ők egyszerűen üzletelnek, nekik az a céljuk, hogy a termékeikből minél többet adjanak el.
sg.hu: Kit érdekel, hogy megdobálták Steve Ballmert?

Két megjegyzés Steve Ballmer ártatlan üzletember voltáról, aki csak egy jó üzletet jött kötni:

Isten álma rólunk

Még mindig álmodom arról az Egyházról, ami miatt elküldtem kedves Fiamat a szőlőmbe. A Fiú körül van ugyanis az Országom, amelyet ajándékul szántam azoknak, akik újra hisznek.

Soha nem adom fel, hogy egy az Ország megvalósuljon Jézus tanítványai, apostolai és utódai közt felállt Egyházban. Beleadtam magam ebbe a tervbe és részese lettem azzal, hogy a Szentlélek velük maradt.

Jó pásztor mise után…

Ismeri a juhait… Nyilván nem ezer számra van neki, mert azt ismerni nem lehet. A mi pásztoraink ismernek bennünket?

Most mi fontosabb? Egy középkori szerzetes-pap ideál fenntartása vagy pásztorok a nyájnak? Miért kérik, hogy imádkozzam „papi utánpótlásért” vagy jó pásztorokért. Én csak ez utóbbiért vagyok képes.

Hogyan lettem hívő?

Egy tősgyökeres katolikus családból származom, három nagybátyám pap és öt évesen már le vagyok fényképezve, ahogy épp egy püspök előtt virítok a ministráns csoport legelején. Amikor nyári szünetben Székelykevén voltam a plébánián, kedvenc elfoglaltságom a képes Biblia lapozgatása volt, holott még olvasni sem tudtam. Emlékszem, elsőáldozáskor még megszólítottam Jézust. A következő emlékem az, hogy nyolcadikos koromban azért járok templomba, mert utána mindig jót lehet pingpongozni a hittanteremben.